Megkérdezték tőlem, hogy milyen a Katiötletes marketing... nos pár példával válaszoltam.
Nézzünk ezekből néhányat:
- korábbi munkahelyemen nyomdafőnök ajánlata címmel elindítottam egy ablakdekort (a grafikát és a felragasztást a kollegáim csinálták), melyben egy A/3-as plakátot havonta cseréltünk, rajta az általam összeállított és megszerkesztett havi akciókkal, újdonságokkal, így aki az üzlet előtt járt, a nyomdafőnök ajánlatát naná, hogy megnézte és be is jött rendelni
- korábbi munkahelyemen kérték ötleteljek mi legyen a helyi többezres újság kb. 2*7 cm-es bannerén - nos kb. ennyit kértem rá, Ma sütiáron nyomtatunk és apró betűvel egy dátum és a honlapcím, amikor ha behoz egy sütit, akkor ezzel fizethez 1 db A/3-as plakát nyomtatást - ezt kiküldtem hírlevében is, kikerült az ablakdekorra is - kb. egy hétig sütit ettünk egész nap, annyi süti érkezett - no azért voltak kétkedők, hogy ez most komoly-e, de látták hogy komoly és jöttek és mi nyomtattunk és ettünk egyfolytában - el lehet képzelni hogy hány hónapig emlegették még az ügyfeleink
- egyedi kártyanaptárakat terveztünk és kis noteszeket, ebből választhattak a vásárlók - természetesen a notesz hátoldalára a nyomdafőnök ajánlata akcióink kerültek, így aki ilyet vitt az jött is rendelni az akciós időszakban és máskor is - a kártyanaptárra vicces kép került - kis csiga mászik a levélen és nagybetűkkel Csiganyomda - gyorsnyomda lévén az ügyfelek értékelték a humort, természetesen voltak csodás tájak, virágok, cicák, kutyák, ki mit szeretett választhatott belőle
- saját vállalkozásomban népszerű volt a Hiszek a Mikulásban játékom, sokan emlékeznek még rá, kiderült hogy bizony több százan a fb követőim közül felnőttként is hisznek még benne
- saját vállalkozásomban nagyon szerettem és szerették a követők a két kép közötti különbségeket - nem nyereményért játszottunk, csak a játék kedvéért és közben egy kicsit edukáltam is a szakmámhoz kötődően
Folytassam még?
- elindítottam a rövid ingyenes konzultációkat a vállalkozásomban, ami csepp a tengerben volt, megdöbbentek, hogy valós segítséget kapnak és szájról szájra terjesztettek, anélkül hogy tettem volna ezért valamit, csak azt tettem amihez értek és ez tetszett másoknak is
- a konzultációt kérőkkel egy rövid pár perces villám ismerkedést tartottunk, kaptam linkeket, azokra ránéztem és azonnal láttam, mivel foglalkoznak és mi a gond, ezután hagytam, hogy elmondják, hogy valójában mit is csinálnak és azonnal megoldást javasoltam amitől ez egyensúlyba kerül
- az ügyfelem egy inaktív csoportjába kért lehelni életet, beléptem és semmi mást nem tettem, csak olyan posztokat írtam, amiből látták, hogy én kíváncsi vagyok rájuk, ennyi
Szóval a Katiötletes marketing nem csinál mást, csak átlátja az ügyfél online felületeit és az ügyfél saját szakmai tudását felhasználva teszi helyre a megjelenést, hogy a tudás láthatóvá váljon. Nem csodaszereket használunk, csak ezt helyre tesszük úgy ahogy az ügyfelemnek komfortos.
A vállalkozásom előtti munkahelyeken sokszor nyaggattam a főnökömet, hogy irasson be marketing suliba, szívesen tanulnám. Mindig visszakérdeztek, hogy mit szeretnél tanulni, te vagy a marketing. Ezt nem tudtam sokáig hova tenni, aztán rájuk hagytam. Megnéztem néhány ismerősöm marketing tankönyveit, és utána már tudtam, hogy mit nem szeretnék és mit szeretnék a marketingben csinálni. Mindennél fontosabb volt, hogy szárnyalhassak, hagyatkozhassak a megérzéseimre és a technikai háttér tudásomat folyamatosan fejlesszem.
Pár éve megfogalmaztam magamnak, hogy kezdőknek szeretnék segíteni, akik még kicsit elveszettek a marketingben és annyi információ zúdul rájuk ebben a témában, hogy nem tudják mit csináljanak.
Nekik összeállítottam egy 7 napos napinditó marketing tippsorozatot, gyakorlati példákkal. Nincs más dolguk, csak követni az abban leírtakat, napi pár percet rászánni és megnézni, hogy ez milyen eredményeket, felismeréseket hoz számukra.
A marketing egy nagy játszótér, mindenki azzal a játékkal játszhat és akkor amikor ő szeretne és mindent kipróbálhat, amire kíváncsi.
-------------------------
Fordulj hozzám bizalommal, ha kérdésed van.
Foglalj hozzám egy ingyenes rövid konzultációs időpontot
IDE kattintva.
Foglalj hozzám egy ingyenes rövid konzultációs időpontot
IDE kattintva.
Szabó Katalin (Katiötletek)