Sziasztok, ma egy kicsit történetet mesélek nektek

 

Sziasztok, ma egy kicsit történetet mesélek nektek a Idén sikeres vállalkozó leszek 2024 csoportban levő "házi feladat" mintájára.
Egyéni vállalkozó vagyok, nyomdai előkészítés, könyvgyártás, online marketing a fő szakterületeim.
Kerestem néhány életszerű fotót, amivel betekinthettek a történetembe.

2012 őszén indítottam a kényszervállalkozásomat 3 nap gondolkodási idő után, miután egyik percről a másikra indoklás nélkül megszünt a munkahelyem. (Erről a pár percről most lett készen a felnőtt mesefüzetem, most volt itt az ideje, hogy kiírjam magamból KATIÖTLETEK FELNŐTT MESEFÜZET 001 - ÓVATOSBÁTOR KATA NYUSZI KALANDJAI - KATA NYUSZI ÓVATOSBÁTORRÁ VÁLIK - formában.)

A családom 24 órában mellettem volt, egy percre sem hagytak magamra és biztattak, hogy írjam le mit szeretnék.

Oda jutottam hogy annyira szeretem a szakmámat hogy azt semmiképpen sem hagyom el, de alkalmazott már nem leszek. Igyekeztem a lehető legtöbbet megtudni a vállalkozás indításról és belevágtam.

Valójában ugyanazt csináltam vállalkozóként mint alkalmazottként, annyi eltéréssel, hogy több alvállalkozóm lett
24 órából 20-at pörögtem nagyjából. 

Megtanultam mi a domain, mi a wordpress, mi a blog és két hét múlva saját honlapot csináltam, majd újabb két hét múlva megjöttek az első megrendelések. Amiről írtam blogot arra jött megrendelés. 
Ez érdekes felismerés volt. 
Aztán jöttek az online média felületek és nagyon izgalmasnak találtam mindegyiket. Közben folyamatosan tanultam. Kijelöltem hetente egy napot, amikor valami újat megtanulok, hogy a munkámról ne vigye el a fókuszt.
Előző életemben nyilván teszter lehettem, mert nem hagyott nyugodni, ha valami új programot fedeztem fel képszerkesztésre vagy hírlevél készítésre.
Hab a tortán, hogy a belső elvárásaim és külső nyomás hatására azért pár évig mégis vállaltam munkát, de teljesen szakmámon kívül.
No persze amikor egyik percről a másikra (felismert testi-lelki tünetek után) felmondtam és végre teljes munkaidőben elérhetővé váltam az érdeklődők felé, akkor vettem észre, hogy csak ennyi kellett volna, hogy gördülékenyen menjen a vállalkozás. Ezek szerint nem hittem magamban teljesen.
Most hittem végre.
Gyors döntéseket hoztam. Szó szerint egyik napról a másikra átálltam hétfőtől-péntekig munkára 8-16 órai munkaidővel, időnként rugalmasan alakítva azt és telefonon elérhetetlenné tettem magam ez előtt és után. 
Érdekes volt, mert ettől sem dőlt össze a világ, csak lett egy csomó szabadidőm és kiderült hogy bevételem így is ugyanannyi. Vérszemet kaptam és megcéloztam a napi 4-6 órai munkát és elkezdtem önkénteskedni több helyen és tanulni mindenféle érdekes dolgot.
Több hónapos bohócdoktori képzésen vettem részt a Karitáció Alapítvány, Gyógyító Bohócdoktorok alapítványnál, immár 7 éve és azóta több alkalommal a csapattal tartottam kórházakban, véradó állomásokon, gyereknapokon. 
Döbbenetes volt, hogy amire vágytam főiskolás korom óta, most megvalósult. Bármilyen játékot találtam ki mindegyikre vevők voltak a felnőttek és a gyerekek is. Emlékszem például arra, amikor a véradóállomáson csináltunk játszóházat felnőtteknek és a profi bokszoló srácra várt az asszisztens hogy levegye a vérét de ő még két pár pillanatot, bohócorral felszerelkezve hogy a karikába dobást megcsinálhassa. 
Annyi ölelést, szeretet, nevetést, sírást jó értelemben még nem éltem meg, mint velük.
Izgatott a tánc világa, világ életemben sokat mozogtam és sokféle dolgot próbáltam. 
Covid alatt a Nia táncokba szerettem bele Markovics Ági - Nia oktatás, holisztikus kezelések Szegeden Nia oktatóm, táncművész által, ami azóta az életformám is lett. Igen, Nia mozdulatokra főzök, sétálok, és élvezem, hogy könnyű lehetek általa.
Fél év vacilálás után beiratkoztam egy több hetes szeretem az ötleteimet képzésre Palya Beához (Palya Bea), őt énekesnőként szerettem meg, nem tudtam mire számíthatok, de vonzott hogy élőt tart hetente. Őrületes módon változtatta meg az életemet amit tőle tanultam. Olyan izgalmas folyamatot indított el benne, hogy ezt a környezetem is lereagálta. 
Nézd meg a csoportját is IGEN - Palya Bea közösség
Fantasztikus emberek között élek, magánéletben és munkában is kiteljesedhetek, minden nap találok (keresek) jót és hiszem hogy még várnak rám izgalmas találkozások.
Nem könnyű bemutatkozni úgy hogy a szakmámról nem nagyon beszélhetek a házi feladat miatt, de megpróbáltam, arról még ennél is többet tudnék mondani.
Sokáig kerestem egy csoportot, ahol vállalkozók vannak, ahol nyitottan, őszintén beszélgethetünk, most ez a csoport is az lesz úgy érzem nekem.
A mottómmal zárom a bemutatkozásomat:
MOTTÓM
"Csak figyelni kell és megtalálnak a fontos dolgok. Emberek akikkel találkoznom kell, feladatok, amiket el kell végeznem, helyszínek és időpontok a megfelelő pillanatban. Izgalmas és érdekes a világ!" Szabó Katalin

Ha szakmai segítséget igényelsz nyomdai előkészítés, könyvgyártás, szerzői könyvkiadás, online marketing, webshop, weboldal szerkesztés témában, itt foglalhatsz hozzám időpontot https://app.minup.io/book/katiotletek 

-------------------------
Fordulj hozzám bizalommal, ha kérdésed van.
Foglalj hozzám egy ingyenes rövid konzultációs időpontot
IDE kattintva.
Szabó Katalin (Katiötletek)