Az Instafeedemet kicsit átformáltam, most 3 posztkép ad ki egy képet.
Korábban a 15 képes feed készítést használtam, de elvittek az ötletek és így kicsit áttekinthetetlenné vált, hogy mivel is foglakozok.
Most úgy döntöttem, hogy előveszek korábbi mockup képeket, melyeket már használtam a marketingemben, de feldarabolom őket úgy hogy 3 képből álljanak össze.
Így egy-egy sor az Instagram profilomon egy tevékenységet tükröz és így soronként jobban elkülönül.
Rözgítettem az első hármat, így a mentori munkám grafikája fixen mindig látszik a felső sorban.
Most minden képhez ugyanazt a rövid bemutatkozást tettem, úgy láttam nagy jelentősége nincs, hogy oda mit írok, mert aki nézi az a képet nézi jellemzően.
Most egy darabig új posztokat ide nem fogok kitenni, hanem ebből fogok hetente párszor egy-egy posztot sztoriba kitenni egy linkkel.
Tapasztalatom szerint ennek kb. ugyanaz a marketing értéke, mintha órákat töltenék új posztkép és szöveg szerkesztésen és extra hashtag és más cimkék berakásával.
Erről írtam korábban a szolgáltatásaim oldalán, ahova betettem a Kreatív napindító 7 napos mini online anyagom linkjét is, amit ott tudsz megrendelni.
Ha szeretnéd, mutasd meg nekem a saját Instagram profilodat, linkeld be, szívesen megnézem és visszajelzek arról, hogy olvasóként, látogatóként milyennek találom. Ehhez igénybe tudod venni az ingyenes 15 perces konzultációmat is ide kattintva.
MOTTÓM
"Csak figyelni kell és megtalálnak a fontos dolgok. Emberek akikkel találkoznom kell, feladatok, amiket el kell végeznem, helyszínek és időpontok a megfelelő pillanatban. Izgalmas és érdekes a világ!" Szabó Katalin
Ha szakmai segítséget igényelsz nyomdai előkészítés, könyvgyártás, szerzői könyvkiadás, online marketing, webshop, weboldal szerkesztés témában, itt foglalhatsz hozzám időpontot https://app.minup.io/book/katiotletek